Kimagasló kártérítési összeg a jogerős bírósági ítéletben

“Kedves Gábor!

Tudom, hogy nem megszokott dolog, hogy az ügyfél így, a keresztnevén szólítja meg ügyvédjét, mégis megteszem, mert úgy érzem, hogy sok éves jó kapcsolatunk megengedi ezt. Ezúton szeretnék köszönetet mondani az elmúlt öt évben ügyünk érdekében kifejtett tevékenységéért. A kiemelkedő szakmai tudása lehetővé tette, hogy a per, amelyben bennünket képviselt, – a sok-sok nehézség ellenére is – nagyon megnyugtató módon zárult, hiszen olyan kimagasló kártérítési összeget harcolt ki számunkra, amelyről előzőleg elképzelésünk sem lehetett. A már említett magas színvonalú szakmai tevékenységén túl precíz, mindenre kiterjedő figyelme, tevékenysége, előre látó gondolkodása, irányunkban megnyilvánuló korrekt tájékoztatása megerősített bennünket abban, hogy jól döntöttünk akkor, amikor évekkel ezelőtt „szakemberhez” fordultunk.

Szakértelmét az Önnek kifizetett korrekt mértékű sikerdíjjal tudtuk honorálni, az irányunkban megnyilvánuló emberségéért csupán csak egy köszönömöt tudunk mondani. A pereskedés hosszú évei alatt nem egyszer vett rajtunk erőt a csüggedés, számos magánéleti problémánk is adódott ez idő közben, Ön ezek feldolgozásában is segítségünkre volt, ha elkeseredtünk biztatott, velünk örült, ha sikereket értünk el.

Úgy érzem, azzal, hogy ügyünk lezárult, a kapcsolatunk Önnel nem fog. Életünk forduló pontjainál még keressük majd egymást.

Jó egészséget és további szakmai sikereket kívánunk Önnek és a családjának.

Egy hálás ügyfél és családja”